2011. március 23., szerda

Dunán

Már elfelejtettük milyen jó nem egyetérteni. Milyen, ha úgy vitatkozunk, hogy nem a vitapartner józan eszét, emberi méltóságát kérdőjelezzük meg, hanem az érveit. Jó nap volt ez a Dunán.
A házigazda: Hanczár Gergő az Undergound Kiadó tulajdonosa, ki maga is szerző, két könyvet jegyez a pedagógia határáról Innen nézve és Oktatástechnika .  A szervező: Szekszárdi Júlia az OFOE  vezetője.
A szerzők - kik mindannyian iskolai emberek: Achs Károly Mezőtúrról, Leiner Károly Budapestről, L.Ritók Nóra Berettyóújfaluból. A Telekis diákok, kik Mezőtúrról utaztak, hogy megajándékozzanak bennünket, a hangzó képekkel, mitől élővé válhatnak a sorok. S persze a meghívott kedves vendégek, újságírók, barátok, kollégák.
És hogy miért Jó, nem ugyanazt gondolni iskoláról, társadalomról, normákról? Mert lehet azt, mi egyre ritkább - beszélgetni. Nevetni. Érvelni.
Nem történt semmi. Csak együtt volt húszegynéhány ember, ki tudni akarta, mit gondol a másik.
Ilyen mostanság az ünnep.

2 megjegyzés:

  1. Jó volt együtt megint, és jó lesz Mezőtúron is. Petra csinált fotókat, majd feltesszük az OFOÉ-ra.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt veletek lenni. Így is jó, persze, olvasni titeket, reagálni, vitatkozni, de a személyes találkozó mégis más....Jó csapat vagyunk...

    VálaszTörlés