2013. január 19., szombat

Kármentés


A PSZ és még két másik szakszervezet kiegyezett – legalábbis aláírt Balogh miniszterrel. A PDSZ nem. Ki a realista? A pedagógusok szervezettsége, sztrájkhajlandósága még magyarországi viszonyok között is elképesztően gyenge. Ha a bíróság döntése alapján valóban lehetne úgy sztrájkot szervezni, hogy bezárjon, s felügyeletet se biztosítson az iskola – másfajta munkabeszüntetés értelmetlen – sem valószínű, hogy a pedagógusok tömegei állnának a sztrájk mögé. A Szilágyisok  nagyon korrekt petícióját 10 nap alatt 3000 írták alá, s a szám mellett sokatmondó, hogy 10-ből átlagosan 1,8 aláíró nem vállalta fel saját nevének nyilvánosságra hozását.  A Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, valamint az Oktatási Vezetők Szakszervezete tehát úgy érezte, ez a maximum, amit elérhetnek – monitoring az államosítás folyamatáról, álláshelyek megőrzése, összevonások, iskolabezárások lehetséges szűkítése. S persze lehetőség egy oktatási ágazati szerződés kötésére. A megállapodás máig nem nyilvános.  Nem teljesült az eredeti követelés, az államosítás elhalasztása, felfüggesztése, s persze a 20%-os béremelés sem. Utóbbit talán még a kezdeményezők sem hitték komoly követelésnek... Haragudhatunk, amiért a szakszervezetek nem borították rá az asztalt az EMMI vezetőjére, s nem viselkedtek úgy, mint elefánt a porcelán boltban. Mi több betartották a játékszabályokat, s példamutató önuralommal követték a vonatkozó törvényeket. S mostanság a kurzus visszamenőleges törvénymódosításait átélve már-már gyávaságnak hat. Pedig csak azt tették, ami a dolguk. Álláshelyekért lobbiztak. Hogy mindezt úgy tették, hogy a megállapodás elfogadásával tetszik vagy sem elfogadták a központosítást – s ezzel egy minden európai normával és a józanésszel ellentétes oktatásszervezési modellt – no, ez már minőségileg is más kérdést vet fel. Azt gondolom, hogy a hármak, akik kedden majd aláírnak, ismerik saját tagságukat. Nehezen mozdítható, könnyen manipulálható, s alapvetően konfliktuskerülő oktatókról és pedagógusokról van szó. Akik sokan vannak. Többen, mint a gyereklétszám indokolná. Sztrájkra, megmozdulásra, alig-alig mozdíthatók. S köztük sokan vannak, akik bizony szívesen intettek búcsút a szülői jogoknak, a demokratikus értékeknek, s akik cseppet sem nehezményezik a tanítás szabadságának megnyírbálását. S vezetőik tették, mit a tagság kíván. A PDSZ vezetője másképp és mást lát. Jogosan mondja, a megállapodás és a követelések köszönőviszonyban sincsenek. S ha sztrájkra szólít, az nem más, mint protestálás. Vajon ez a dolga? Felhatalmazását a PDSZ tagságától kapta. Ha értéket őriz, ha kiáll a tanszabadság mellett, ha az utolsó utáni pillanatig is ragaszkodik a gondolkodó szervezet mintájához, akkor azt képviseli, amire a tagok felhatalmazták. Fontos hogy tegye. 

2013. január 6., vasárnap

Oktatáspolitikai alapelvek - és róluk való beszélgetés

Megszületett egy nagyon fontos és minden pontjában vállalható alapvetés:
Oktatáspolitikai alapelvek - HAT, Szülői Hálózat
A fenti alapelveket elfogadta, s oktatáspolitikai programjának alapjává teszi az Együtt 2014 Mozgalom.
Erről az együttműködési megállapodásról a nyilvánosságra kerülése után parázs vita alakult ki a két civil mozgalom tagjai között. Nem az alapelvekről, hisz azokat hónapokon keresztül alkotta, vitatta, véleményezte, csócsálta és fogalmazta a két szervezet tagsága. Hanem a csatlakozásról. Annak időzítéséről, az aláírók felhatalmazásáról, a döntés megszületéséről. Sok mindenre rácsodálkozhattunk. Például arra, hogy milyen nehéz feladat, egy lazán, spontán szerveződő hálózatban megszólítani a tagokat. Közös értékeket találni mennyivel könnyebb, mint azután ezeket megfelelően képviselni. Szervezeti szabályzók nélkül felhatalmazást kérni és kapni a közösen választott értékek képviseletére. Nyilván mindkét hálózatnak szembe kell néznie azzal, hogy ezekre a szervezeti kérdésekre adott érvényes válaszok nélkül ellehetetlenül a munkája. Kényes és sokszor nem túl ízléses egyeztetésre van szükség - belülről. De ennél nagyságrendileg fontosabb, hogy a kimunkált alapelvek mentén kezdődjön el az a programalkotás, ami majd a megalapozhatja azt a szakpolitikát, amely az oktatás területén felszámolhatja a mostani harcteret. Az igazán sikeres országokban az oktatáspolitika érdemi és hosszútávú céljait, feladatait közösen alkotják meg, s nem pártpolitikai alapon ráncigálják néhány évenként. A hazánkat sújtó naponkénti pálfordulásokra a többi ország szerencséjére nincs érvényes minta.
Nagyon jó volna, ha minél szélesebb körben, s igen minden demokratikus szövetség, egyesülés, párt magáévá tenné a feni oktatáspolitikai alapelveket, melyek úgy hiszem jó iránytűnek bizonyulhatnak mindannyiunk számára.