Hárman az esőben. Középen a bringám, rajta a fiú, aki a myasthenia
gravis okán csak segítséggel jut el a suliba. Most a buszmegállóba tartunk egy
hatórás nap után, jobbról tartom én, balról társa, kinek a születés körüli
oxigénhiány keskenyíti sorsát. Esik, buborékos, hideg eső. Négy kéz a
kormányon, de test is támaszt testet, ha billenne a középen ülő. Egyfolytában
röhögünk. Balról meg-meg lódul a bringa, na mi lesz ha elesünk, puhára esel
mondom, elég kövér vagyok, de milyen lapos lesz ha magára esek, egy, csepp, két
csepp, már folytatja is a nagy, de közbevág a másik, milyen tíz, hát szakad és
hol lát maga itt jégcsapot? Korán érünk a megállóba, hol persze fedett váró
nincs, városfejlesztés nagy dicsőségére 70 méterrel arrébb alakítottak jó Uniós
pénzből míves pavilont egy valamikor kút emlékére, hát várunk és ázunk, s
kétpercenként zabos ló módjára rázzuk kapucnis fejünkről a vizet. Próbálkozom
faragni a perceket, játszunk. Benne vannak. Zápor –ápol, kár hogy ázok. Esőverő
- Ocsmány Benő. Vizes gatyád, örül anyád…na ja, tényleg jöhetne már a busz. Jön
is. Ők fel, én hazafelé. Itthon nekifekszem a projekt Rímelő fejezetének. Gondosan beírom az
értékelést segítő áttekintő táblázat megfelelő rublikájába – Versemben a rímek megléte mellett, ügyelek a
tartalom szabatos, kulturált megfogalmazására is. Szemezek egy darabig a
mondatförmedvénnyel, aztán törlöm. Megvárom, amíg kiderül az ég.
Igen, így van ez.
VálaszTörlés:-) Nagyon tetszik.
VálaszTörlés