2015. május 6., szerda

Megint nyári műhely


2012 nyarán volt az első nyári iskolai műhelyünk. 2013-ban a második és most tervezzük a harmadikat. Sok minden változott, de az alapvetés nem. Vannak már kísérleti iskolák, több is, hol állami vagy vállalati támogatással teljes rendszerek épülnek ki, vagy ahol - egy osztály kapcsolódhat be a digitális kompetenciák ilyen -olyan fejlesztésébe. Szerintem folyik egy ennél nagyszabásúbb és rémítőbb kísérlet is - vajon meddig teheti meg és teszi meg a közoktatás, hogy szándékosan hátat fordít a 21. századnak, és sorsára hagyja a gyerekeket, bolyongjanak csak vezetés nélkül a digitális világban. Rémítő és gyalázatos történetek, videók keringenek, s a pedagógus válasza annyi, hogy "Ugye megmondtam, hogy a facebook borzasztó?" Ki tanítja meg az amúgy épeszűnek gondolt kölköt, hogy nem töltünk fel sérült társunkról pukkasztó videót? Ki tanítja meg, hogy az információt nem csak elérni, de szűrni és értékelni is kell? Hogyan vethetünk gátat, az áltudományos gyógyítóknak, az ordas eszméket terjesztőknek, a mindent bemocskoló erőszaknak, ha nem veszünk tudomást arról, hogy a digitális világ mindannyiunk élete? Mutogatunk fel és hátra, szidjuk a rendszert, az eszközhiányt, s közben már a tanárikban keresi a helyét az a pedagógus nemzedék, kikről azt gondoltuk, ők már bennszülöttek, mindent tudnak - s lám, van közösségi profilja, de nincs élő email címe, van lelkesedése, de nincs tudása arról, hogy hogyan használhatná a pedagógusi munkájában amit a háló nyújt.
2015.június 22-25. között - szeretettel várjuk a Hevesybe a kíváncsi pedagógusokat.
Itt elérhető a jelentkezési lap. 
A jelentkezés lezárult, sajnos nem férünk be többen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése